Az Instruktor Öntevékeny Csoport a Semmelweis Egyetemen mintegy 50 éve működő önkéntes diákszervezet. Önálló csoportként a 80-as évek végén alakult meg, de már a 70-es években is hivatalos egyetemi dokumentumok és újságok cikkei számolnak be az instruktorok által szervezett Gólyatáborról, Gólyahajóról és Gólyabálról. Tagjainak száma mára eléri az 2500 főt, ezzel Magyarország egyik legnagyobb taglétszámmal rendelkező független hallgatói szervezetének tekinthető. Az évtizedes hagyományokon alapuló munkánk az egyetemi vezetés által is elismert, melynek tisztségviselői gyakori vendégei programjainknak.
A csoport elsődleges célja az Egyetem hat karára frissen felvett hallgatók bevezetése az egyetemi életbe, valamint a hallgatói élet színesítése. Ennek érdekében évről évre megszervezzük több mint 15 hagyományosnak mondható rendezvényünket, többek között a Gólyatábort, a Gólyahajót, a Gólyabált, a Nemzetközi Semmelweis Karnevált, valamint az immáron 10 éve életre hívott kulturális programsorozatunkat, a Semmelweis Tavaszi Fesztivált. Tevékenységünk mindeközben nemcsak a programok lebonyolítására terjed ki, hanem nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre is.
Célunk az, hogy a Semmelweis Egyetemről kikerülő diplomások úgy emlékezzenek vissza egyetemi éveikre, mint életük egy megismételhetetlen és feledhetetlen szakaszára.
Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület
Meghívóért felelős munkacsoport IÖCS EgyesületSemmelweis Egyetem
Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Nagyvárad tér 4.
1089 Budapest